Parád

Az 1770-es években épült ház, a Mátra vidéki faépítkezés utolsó megmaradt emléke, melynek első két sejtjét zsilipelt technikával építették. A harmadik helyiséget később, valószínűleg a család tagjainak szaporodása miatt toldták hozzá a XIX. Században. 1963-ban nyitotta meg kapuit, az akkor még Heves Megyei Múzeumi Szervezet egységeként. Ma a Dobó István Vármúzeumhoz tartozik. Ez volt az első tájház, amit megnyitottak. A pitvarból, szobából (házból) és kamrából álló lakóház egyszerű bútorokkal van berendezve, melynek berendezési tárgyait Morvay Judit és Csilléry Klára gyűjtötte Parádon és a szomszédos Bodony településen a 60-as évek elején.
A több mint 220 éves épületben megtalálhatóak a korabeli palóc építészeti stílusjegyek. A ház ajtaja a pitvarba nyílik, amely tároló helyiség volt. Jobbra a szoba (ház) található, a kürtös kemencével, mely a főzésen, melegadáson kívül alvásra is szolgált. Itt található a tűzlóca; vízlóca és a főlóca; a kecskelábú, keményfából készült asztal; a gyerekállóka; a nagy kelesztő teknő; valamint a főzéshez szükséges eszközök is. A nők a kamrában aludtak, ott tartották az ácsolt vagy festett ládáikban a család holmiját.
A portán megtalálható a hidas ól (disznó ól), és a csűr is, mely szintén zsilipelt technikával készült. A csűr választja el az udvart a kerttől, mely az úttal párhuzamosan épült. Három részről nyitott, szérűként használták, kocsit, szerszámokat, földműveléshez szükséges eszközöket tároltak itt. A jobb oldali részén található az istálló, ahol az állatok mellett a férfiak is gyakran aludtak dikókon. A palócokra sokáig jellemző volt a nagycsalád. Volt, hogy 25-50-en is éltek egy házban. A parádi porta jelenlegi berendezése szerint két idősember, két másik pár és gyermekeik éltek itt.

A fafaragó mester hagyatékának egy részét az önkormányzat 2006-ban vásárolta meg, és ekkor nyílt meg a jelenlegi kiállítás is.
A mester Parádon, zsellér családban született, és a palóc élet szépsége, szegénysége késztette arra, hogy a palóc életnek emléket állítson fába vésve.
Gyermekként gyakran járt a szüleivel summásnak a Dunántúlra. Ott találkozott csikósokkal, gulyásokkal, juhászokkal, akiknek ruházatát, használati eszközeit jól emlékezetébe véste. Tőlük tanult meg pásztorbotot, ostornyelet faragni, díszeket rávésni.
Az apróbb tárgyak faragása után érezte úgy, hogy életfeladata a palóc élet és a betyárvilág legendáinak megörökítése életnagyságú szobraiban, domborműveiben, kisplasztikáiban.
Szobrait gondosan kiválasztott szálfákból faragta ki, melyhez főleg vadkörtefát, gesztenyét és hársfát használt. A kiállításon megtekinthető édesanyjáról készített korai alkotása; a „parasztasszony gyermekkel” című szobra, mely a Nemzeti Galériában is ki volt állítva; továbbá négy betyár szobra (Vidróczki Marci, Pintér Pista – a Mátra és a Bükk betyárja; Rózsa Sándor – az Alföld betyárja; Sobri Jóska – a Dunántúl, Bakony betyárja). Ezen alakok kifaragása csodálatra méltó akaraterőről, türelemről, fantáziáról tanúskodnak.
II. Rákóczi Ferenc 300. születésnapja alkalmából készített díjnyertes alkotása, a Rákóczi szabadságharcnak állít emléket.
Táblaképek sorozata mutatja be a föld megmunkálását - a szántástól a cséplésig -, és a palóc lakodalmi jeleneteket.
Asztalos Johák emlékét megérdemelt tisztelet övezi, hiszen még életében igyekezett alkotásait együtt tartani.

A kiállítás anyagát 2000-ben, a Millennium tiszteletére gyűjtötte össze a parádi Nyugdíjas Klub közössége, mely a településen fennmaradt, megmaradt palóc viselet és életmód tárgyi eszközeit mutatja be. Látható egy eredeti nyoszolya (ágy) a hozzátartozó kellékekkel, eredeti parádi dunyha, párnák (fejelek), derékalj, szalmazsák, lepedő, sátorlepedők, számos vászonból készült ruha, törölközők, asztalterítők, tarisznyák, valamint a menyasszonyi kelengyeláda, mely a palóc házak egyik legjellegzetesebb, leginkább fennmaradt darabja. Megtekinthető továbbá a palóc viselet több ruhadarabja, a sok alsószoknyás, bő ingvállas ruhák, az arany és ezüst csipke fejviselet, valamint a fekete színű ruhák, melyeket ötven év felett hordtak a nők.
A férfiak vászon ruházata, majd a háború után elterjedt priccses nadrág, posztó mellény és még számos ruhadarab állít emléket a XIX. és XX. század első felében használt viseleteknek. Megtekinthetőek a kenderfeldolgozás eszközei, a kendertörő, a tiloló, a gereben, a guzsaly, a motolla, a gombolyító, a csőrlő, az orsó, a vetélő és a szövőszék (eszváta).
Látható a korabeli mosás eszközei (mosóteknő, mángorló, sujkoló), és a gyerekbútorok (ülcsik, etetőszék, bölcső).

Kedvezményes lehetőség, ha Parád három kiállítóhelyére (Asztalos Johák Múzeum, Palóc Ház, Tájház) ellátogat, akkor elég egy helyen megváltani a kedvezményes jegyet, mely mindhárom kiállítóhelyre érvényes.

Felnőtt jegy a három helyre: 600 Ft/fő
Gyerek és nyugdíjas jegy a három helyre: 350 Ft/fő
Mindhárom kiállítóhelyen ingyenes tárlatvezetés.
Bejelentkezés (csoportoknál célszerű): +36-30-416-3550 +36-30-416-3550 +36-30-594-1201 +36-30-594-1201

A kiállítás anyagát 2000-ben, a Millennium tiszteletére gyűjtötte össze a parádi Nyugdíjas Klub közössége, mely a településen fennmaradt, megmaradt palóc viselet és életmód tárgyi eszközeit mutatja be. Látható egy eredeti nyoszolya (ágy) a hozzátartozó kellékekkel, eredeti parádi dunyha, párnák (fejelek), derékalj, szalmazsák, lepedő, sátorlepedők, számos vászonból készült ruha, törölközők, asztalterítők, tarisznyák, valamint a menyasszonyi kelengyeláda, mely a palóc házak egyik legjellegzetesebb, leginkább fennmaradt darabja. Megtekinthető továbbá a palóc viselet több ruhadarabja, a sok alsószoknyás, bő ingvállas ruhák, az arany és ezüst csipke fejviselet, valamint a fekete színű ruhák, melyeket ötven év felett hordtak a nők.
A férfiak vászon ruházata, majd a háború után elterjedt priccses nadrág, posztó mellény és még számos ruhadarab állít emléket a XIX. és XX. század első felében használt viseleteknek. Megtekinthetőek a kenderfeldolgozás eszközei, a kendertörő, a tiloló, a gereben, a guzsaly, a motolla, a gombolyító, a csőrlő, az orsó, a vetélő és a szövőszék (eszváta).
Látható a korabeli mosás eszközei (mosóteknő, mángorló, sujkoló), és a gyerekbútorok (ülcsik, etetőszék, bölcső).

Az 1770-es években épült ház, a Mátra vidéki faépítkezés utolsó megmaradt emléke, melynek első két sejtjét zsilipelt technikával építették. A harmadik helyiséget később, valószínűleg a család tagjainak szaporodása miatt toldták hozzá a XIX. Században. 1963-ban nyitotta meg kapuit, az akkor még Heves Megyei Múzeumi Szervezet egységeként. Ma a Dobó István Vármúzeumhoz tartozik. Ez volt az első tájház, amit megnyitottak. A pitvarból, szobából (házból) és kamrából álló lakóház egyszerű bútorokkal van berendezve, melynek berendezési tárgyait Morvay Judit és Csilléry Klára gyűjtötte Parádon és a szomszédos Bodony településen a 60-as évek elején.
A több mint 220 éves épületben megtalálhatóak a korabeli palóc építészeti stílusjegyek. A ház ajtaja a pitvarba nyílik, amely tároló helyiség volt. Jobbra a szoba (ház) található, a kürtös kemencével, mely a főzésen, melegadáson kívül alvásra is szolgált. Itt található a tűzlóca; vízlóca és a főlóca; a kecskelábú, keményfából készült asztal; a gyerekállóka; a nagy kelesztő teknő; valamint a főzéshez szükséges eszközök is. A nők a kamrában aludtak, ott tartották az ácsolt vagy festett ládáikban a család holmiját.
A portán megtalálható a hidas ól (disznó ól), és a csűr is, mely szintén zsilipelt technikával készült. A csűr választja el az udvart a kerttől, mely az úttal párhuzamosan épült. Három részről nyitott, szérűként használták, kocsit, szerszámokat, földműveléshez szükséges eszközöket tároltak itt. A jobb oldali részén található az istálló, ahol az állatok mellett a férfiak is gyakran aludtak dikókon. A palócokra sokáig jellemző volt a nagycsalád. Volt, hogy 25-50-en is éltek egy házban. A parádi porta jelenlegi berendezése szerint két idősember, két másik pár és gyermekeik éltek itt.

Az első fürdőházat 1795-ben építették Parádfürdőn. 1854-től újabb folyamatos építkezések kezdődtek. 1854-ben a Zsuzsanna lak, 1865-66-ban a timsós-tó, 1873-ban az Ybl szálloda, 1893-ban az Erzsébet szálló épült meg. Az épületek tervezője Ybl Miklós volt (az egyik szállodát későbbiekben róla nevezték el), kivitelezője Koch Henrik. Az 1930-as években létrejött a Nemzeti Közművelődési Alapítvány, amely Parádfürdő működtetését is átvette.1932-ben folyóvízzel látták el és tovább bővítették a szállodákat. 1934-ben egy rendeletben "Parádfürdői Gyógyfürdő" néven az intézetet gyógyfürdővé minősítették. (Innen datálható a Parádfürdői Állami Kórház jogelődjének léte.)
1936-37-ben Parádfürdő szinte egészében elnyerte mai képét. 1952-ben a Nemzeti Közművelődési Alapítvány által fenntartott fürdőtelep megosztásával létesült a Parádfürdői Állami Kórház.

Huszonöt országból származik az a több mint 350 palackból álló ásványvíz gyűjtemény, amelyet tárlókba rendezve, 1987 óta tekinthetnek meg a látogatók. Külön tárlót kapott a parádsasvári forráshelyű parádi víz. A múzeumban a Parádfürdőre vonatkozó dokumentumok, képeslapok, újságcikkek gyűjtésével is foglalkoznak.