Polgármesteri Köszöntő

Nagy tisztelettel köszöntöm Önt Parádon, Észak-Magyarország egyik leglátogatottabb idegenforgalmi helyén, a palócok központjában. Parád földrajzilag és közigazgatásilag is több községből (Parád, Parádfürdő, Parádóhuta) egybeforrt település, gyógyvizeiről és népi kultúrájáról híres üdülőhely, mely a festői szépségű Heves megye legszebb részén, a Mátra északi lábánál, a Fehérkő, a Jámborhegy és a Kékes csúcsának tövében, a Tarna patak széles völgyében, erdők lombtengerében, hegyvonulatok oltalmában hosszan elnyúlva búvik meg, a 24-es számú főút mentén.

A természet itt minden évszakban bőkezű az itt élőkhöz, az idelátogatókhoz: ősszel a fák ezerszínű köntöst öltenek, télen vakítóan fehér a táj, tavasszal szívmelegítőek a friss hajtások,a madarak csicsergése, nyaranta idegnyugtató a kellemes hűvös tiszta levegő, a lombkoronák mögül felbukkanó napsugár.

A Parádra látogató vendég kellemes kikapcsolódás mellett:

  • megcsodálhatja a felbecsülhetetlen értékű természeti adottságokkal, páratlanul gazdag történelmi múlttal, a népikultúra széles-és színes kínálatával rendelkező településünket,
  • pihenhet a tiszta klímájú környezetben lévő szanatóriumunkban,
  • fogyaszthatja az egészségét javító gyógyvizünket,
  • kellemesen szórakozhat, gazdag, változatos kulturális rendezvényeinken,
  • pihentető sétát tehet parkjainkban,
  • kirándulhat a Mátra távolabbi területeire.

Parád dinamikusan fejlődő, teljes körű infrastruktúrával, biztonságosan, stabilan működő intézményhálózattal, számos vendéglátóegységgel rendelkezik.

Remélem, hogy az internetes oldalainkon található információkkal sikerül felkelteni érdeklődését, és bízom benne, hogy rövidesen ellátogat hozzánk, hogy személyesen is megismerje Parádot. Hiszem, hogy közvetlen benyomásai megerősítik abban, hogy Parádra érdemes kirándulni, Parádon érdemes élni, egzisztenciát teremteni és távlatokban gondolkodva érdemes befektetni.

Mudriczki József
polgármester