Archívum 2014

Advent Parádon

2014. december 23.

Az adventi várakozás jegyében településünkön, több helyszínen is ünnepi műsorokkal hangolódhattunk az ünnepekre.
Advent harmadik vasárnapján Parád Nagyközség Önkormányzata és a Parádi Kulturális Szervezet közös szervezésében az óvodás, iskolás gyermekek, valamint parádi fiatalok adtak ünnepi műsort a templomban. Őket követve lépett fel St. Martin, a magyar instrumentális zene első számú előadója.
December 17-én a parádóhutai idősek karácsonya került megrendezésre. Dr. Nagy István alpolgármester köszöntőjét követően Csortos József (parádóhutai lakos) szavalta el saját versét. Műsort adtak az általános iskola hittanosai, a 4. osztályosok, Simon Ingrid és Bartus Áron (zongora), illetve a Palócbokréta Hagyományőrző Egyesület.
Ünnepi műsorral kedveskedtek a Parádi Idősek Otthonában is, ahol a Demjéni Vagányok férfikórus előadása örvendeztette meg a lakókat. Tóth Teodóra igazgatónő beszéde után Mudriczki József polgármester is köszöntötte az időseket, majd átadta Parád Nagyközség Önkormányzatának ajándékcsomagját az intézmény lakói részére.
Több évtizedes hagyományt követve december 19-én délután a parádi időseknek kívántunk örömet szerezni karácsonyi műsorunkkal. Dr. Nagy István alpolgármester ünnepi gondolatait követően a műsorban közreműködtek az általános iskola 4. és 8. osztálya, az iskola ének stúdió tanulói, Simon Ingrid és Bartus Áron, valamint a Palócbokréta Hagyományőrző Egyesület.
December 20-án a Falukarácsonyon Szalai Gáborné igazgató asszony és Mudriczki József polgármester ünnepi köszöntője után az általános iskola ének stúdiós diákjai lépek fel, majd a hagyományokhoz híven a 4. és 8. osztályos tanulók karácsonyi műsorát láthatták a jelenlévők.
Végül advent 4. vasárnapján, a szentmisén résztvevők az általános iskola hittanos diákjainak összeállítását hallhatták a parádi templomban.
A rendezvényeken idén is szép számban gyűltünk össze. A szereplő gyermekek és felnőttek pedig most is - mint mindig - gondoskodtak arról, hogy a várakozás, a karácsonyra való készülődés ismételten örömteli, lelkiekben gazdag és szeretetteljes legyen.
Kívánunk Mindenkinek Áldott, Békés, Szeretetben Gazdag Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben, Eredményekben Gazdag Boldog Új Évet!

Karácsonyi képeslap kiállítás

2014. december 23.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt Bagi András több száz darabos Karácsonyi képeslap gyűjteményéből készült kiállításunkra a Parádi Nyugdíjas Klubba (Kossuth Lajos út 128.)
A kiállítás 2014. december 26-án pénteken, 27-én szombaton és 28-án vasárnap 10 órától - 16 óráig tart nyitva.

A belépés díjtalan!

Ünnepi nyitva tartás

2014. december 22.

Cifra Istálló, Tájház, Palócház, Asztalos Jochák kiállítóhely ünnepi nyitva tartása

2014. 12. 24. – 25.-én ZÁRVA
2014. 12. 26.-án 9 - 16
2014. 12. 31.-én 9 – 12
2015. 01. 01. ZÁRVA
Községi könyvtár 2014. december 22.- től 2015. január 4-ig Zárva tart

Mikulásváró

2014. december 12.

2014. december 5-én településünkre is ellátogatott a Mikulás. Az általános iskola alsó tagozatos diákjai versekkel és dalokkal köszöntötték őt.
A további képek hamarosan elérhetőek lesznek az IKSZT weboldalán, a galériában: ikszt-parad.hu

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. december 12.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. december 15-én (hétfő) 17 órakor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

100 év

2014. december 12.

2014. december 11-én ünnepelte 100. születésnapját Pádár Péterné Emi néni a parádi Idősek Otthonának lakója. E különleges alkalomból köszöntötte őt Mudriczki József polgármester, Tóth Teodóra az intézmény igazgatója, valamint a Palócbokréta Hagyományőrző Egyesület. Emi néni családja, gyermekei, unokái, dédunokái és ükunokái körében, meghatódva fogadta a köszöntéseket. A Palócbokréta előadásában hallgatva gyermekkori kedvenc nótáját ő is dalra fakadt.

Advent Parádon 2014

2014. december 10.

Tájékoztató BURSA

2014. december 10.

Parád Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve meghirdetett BURSA HUNGARICA 2015. ÉVI FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT

Összesített adatairól:

  • „A” típusú pályázók száma 11 fő
  • „A” típusú támogatott pályázók száma 11 fő
  • „B” típusú pályázók száma 2 fő
  • „B” típusú támogatott pályázók száma 2 fő
  • Összes megítélt támogatás 77.000.- Ft/hó
  • a támogatás átlagos mértéke 5.900.- Ft/fő/hó

Mudriczki József sk.
polgármester

Tájékoztatás ügysegéd ügyfélfogadási rendjéről

2014. december 9.

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2014. december hó 11. napjától a Heves Megyei Kormányhivatal Pétervásárai Járási Hivatala ügysegédjének ügyfélfogadási rendje Parád településen az alábbiak szerint változik:

Minden csütörtöki munkanapon 11.00 - 16.30

Ügysegéd: Tarjányi-Kovács Rita

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. december 2.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. december 8-án (hétfő) 17 órakor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Okmányirodai új nyitvatartás

2014. november 26.

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2014. december 1-jétől a HMKH Pétervásárai Járási Hivatala Okmányirodai Osztályának (3250 Pétervására, Szabadság tér 1.) ügyfélfogadási rendje valamennyi ügykörre vonatkozóan az alábbiak szerint változik:

  • Hétfő: 7:00-17:00
  • Kedd: 8:00-16:30
  • Szerda: 7:30-17:30
  • Csütörtök: 8:00-18:00
  • Péntek: 8:00-14:00

Kérjük, további információért forduljanak az okmányiroda munkatársaihoz, akik készséggel állnak az Önök rendelkezésére!

HMKH Pétervásárai Járási Hivatala

Országos TDM Konferencia Parádfürdőn

2014. november 24.

Parádfürdőn, az Erzsébet Park Hotelben rendezték meg a XII. Országos TDM Konferenciát november 19-21. között. Mudriczki József polgármester köszöntötte a résztvevőket és kifejtette mennyire örül annak, hogy ez a konferencia településünkön került megrendezésre. A konferencián részt vett Dr. Ruszinkó Ádám is a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára, aki a turizmuspolitikai aktualitásokról adott tájékoztatást. A 3 napos rendezvény keretein belül az előadások mellett a résztvevők megtekinthették a környék látnivalóit. Az itt töltött 3 nap után a vendégek rengeteg pozitív visszajelzést tettek az eseményt szervező Mátra Jövőjéért Turisztikai Egyesületnek a páratlan szépségű környezetben megrendezett programról.

Meghívó: Testületi Ülésre

2014.november 24.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. november 26-án (szerda) 17 órakor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Meghívó: Testületi Ülésre

2014.november 7.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. november 13-án (csütörtök) 17 órakor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Hirdetmény: Parád-Recsk Földtulajdonosi Vadászati Közösség

2014.november 6.

Letölthető anyagok: A hirdetmény pdf formátumban

Meghívó

2014.november 6.

Nyílnak az új pályázati lehetőségek
Novembertől a kis,- és középvállalkozások részére megnyílnak Magyarországon az Európai Unió új költségvetési időszakára vonatkozó források. A Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit KFT. szervezésében, a Heves Megyei Önkormányzat, a Heves Megyei Területfejlesztési Ügynökség, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Tanácsadó és Projektiroda részvételével zajló rendezvénysorozat keretében szeretnénk megismertetni az önkormányzatokat és vállalkozásokat az új pályázati lehetőségekre vonatkozó legfontosabb és legbővebb körű információkkal, tudnivalókkal.

A fórumsorozat keretein belül a következő időpontok és helyszínek közül választva számítunk részvételükre:
November 11. kedd 14.30, Eger, Megyeháza, Barkóczy terem (Eger, Kossuth L. u. 9.)
November 12. szerda 10.00, Gyöngyös, Mátra Művelődési Ház, olvasó terem (Gyöngyös,Barátok tere. 3.)
November 13. csütörtök 10.00, Heves, Helyszín: Polgármesteri Hivatal (Heves, Erzsébet 2.)
November 13. csütörtök 14.30, Füzesabony, Polgármesteri Hivatal (Füzesabony, Rákóczi u. 48.)
November 14. péntek 10.00, Hatvan, Grassalkovich Kastély díszterme (Kossuth tér 24.)

Letölthető anyagok: Meghívó

Átadásra került a fekete racka juhnyáj téliesített nyári szállása

2014. október 31.

Lezárult a Bükki Nemzeti Park „A mátrai és bükki hegyi rétek és legelők természetvédelmi kezelése infrastrukturális hátterének kialakítása - KEOP-3.2.0/09-11-2012-0015” programja.
A projektzáró rendezvény keretein belül 2014. október 29-én avatta fel V. Német Zsolt a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a parádi Somhegybükki-legelőn a legeltetéses állattartáshoz, a legelőgazdálkodáshoz szükséges kiszolgáló létesítményeket (téliesített nyári szállás, karámrendszer, mobil pásztorszállás).
Az átadáson beszédet mondott még Dr. Horváth Ákos a Bükki Nemzeti Park igazgatója; Mudriczki József Parád település polgármestere; Dudás György a Bükki Nemzeti Park igazgatóhelyettese és Vásárhelyi Szilárd projektmenedzser.
A projekt célja, az igazgatóságnak a saját vagyonkezelésű hegyi rétjein és legelőin az élőhelyek kezeléshez szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése, a hegyi- és dombvidéki rétek, gyepek hosszútávú természetvédelmi szempontoknak megfelelő fenntartása.
Ezeknek a területeknek a kezelése bérbeadással nem oldható meg, részben a speciális kezelési igények, részben az alacsonyabb gazdasági hasznosíthatósági szint, részben pedig a helyi állatállomány hiánya miatt.
A terület egy részén a kezelés optimális módja a legeltetés, hiszen a gépi kaszálás a gépekkel nehezen megközelíthető köves hegyoldalakon nem, vagy csak nehezen valósítható meg.
Az ősi magyar juhfajta, a fekete racka tartása és legeltetése egyrészt génmegőrzést szolgál, másrészt lehetőséget teremthet arra, hogy a gyepek hosszú távon fennmaradjanak.

Lakossági tájékoztató

2014. október 29.

Tájékoztatjuk a Tisztelt Érdeklődőket, hogy az Asztalos Johák kiállítás, a Palóc Ház valamint a Tájház 2014. november 1-én ZÁRVA TART.

Alakuló testületi ülés

2014. október 28.

2014. október 27-én tartotta Parád Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete alakuló ülését. Az ülésen a képviselők, a polgármester és az alpolgármester esküt tettek. Az eskütételt követően sorkerült a megbízólevelek átadására.

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. október 22.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. október 27-én (hétfőn) 16.00 órakkor alakuló testületi ülést tartunk.
18.00 órakkor Helyi Roma Nemzetiségi Önkorányzat alakuló testületi ülést tartunk.

Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Választási információ

2014. október 17.

Tisztelt Választópolgárok!

Tájékoztatjuk, Önöket, hogy a 2014. október 12. napján Parád településen megtartott önkormányzati képviselő és polgármester választás végeredménye a benyújtott kifogás, illetve fellebbezés elbírálásáig nem tekinthető jogerősnek.

Varró Gyula
HVI vezető

Kiállítás megnyitó

2014. október 8.

Október hónapban az Asztalos Johák Kiállítóteremben Pálfi Richárd „Vad Mátra” című természetfotó kiállítását és Fogarasi Éva Klára a parádi Idősek Otthona lakójának üvegfestményeit tekinthetik meg az érdeklődők és a látogatók. A kiállítást Mudriczki József polgármester úr nyitotta meg 2014. október 4-én délután

Tájékoztató fogorvosi ellátás változásról

2014. október 7.

Cím: 3240 Parád, Kossuth Lajos út 128.
Telefon: +36 36/ 364-399

Fogorvos: Dr. Ivánfalvy Gábor

A fogorvosi ellátás előjegyzés alapján történik.
Időpont az alábbi telefonszámon kérhető: + (36)36/364–399
Fogfájós betegek ellátása a rendelések első órájában történik.

Rendelési idő:

  • Hétfő: 13:00 - 19:00
  • Kedd: 8:30 - 14:30
  • Szerda: 13:00 - 19:00
  • Csütörtök: 8:30 - 14:30
  • Péntek: 8:30 - 14:30 - ezen belül Iskolafogászat: 10.00 - 11.30 óráig

Korrekciós levél

2014. október 7.

Az alábbiakban tesszük közzé Szalai Gáborné a Fáy András Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetőjének, valamint Somay Gergely az Egererdő Erdészeti Zrt Parádfürdői Erdészet vezetőjének Mudriczki József polgármester úrnak írott levelét.

BURSA HUNGARICA pályázat 2015

2014. október 2.

PARÁD Nagyközség Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2014/2015. tanév második és a 2015/2016. tanév első félévére vonatkozóan.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2014. november 7.

Fogorvosi Rendelő és Védőnői Szolgálat épületének átadása

2014. október 1.

2014. szeptember 30-án átadásra került a felújított Fogorvosi Rendelő és Védőnői Szolgálat épülete. Mudriczki József polgármester avató beszédét követően Horváth László országgyűlési képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Ezt követően a Palócbokréta Hagyományőrző Egyesület rövid műsora következett, majd Dombi Ferenc plébános úr megszentelte a felújított rendelő épületét. Az ünnepélyes szalagátvágást követően Horváth László, Mudriczki József és Papp István a kivitelezést végző Nívóber Kft. ügyvezetője átadták az épületet, melyet a lakosok október 6-tól vehetnek használatba.

Idősek Világnapja

2014. szeptember 29.

2014. szeptember 28-án Parádóhután és Parádon megünnepeltük az Idősek Világnapját. Ez alkalomból Mudriczki József polgármester úr köszöntötte a település idős lakosait, majd Csortos József parádóhutai lakos saját versével örvendeztette meg a jelenlévőket. Vendégünk volt Oszvald Marika és Udvarhelyi Boglárka operetténekesek, kiknek előadásában ismert és kedvelt magyar nóták, operettek dallamai csendültek fel.

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. szeptember 19.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. szeptember 24-én (szerdán) 10 óra 30 perckor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Sándor-réti víz vizsgálata

2014. szeptember 18.

Értesüléseink szerint a kampány során egyre több szó esik a Sándor-réti vízfeltörésről és a víz fizikai tulajdonságairól, ezért a kételyek eloszlatására az önkormányzat birtokában lévő korabeli vízvizsgálati eredményeket közzé tesszük:

Letölthető: Vizsgálati eredmény
Letölthető: Vizsgálati jelentés

Hirdetmény: Vadkárelhárító Vadászat

2014. szeptember 12.

Parád Nagyközség Önkormányzata értesíti a lakosságot, hogy az Egri Rendőrkapitányság a további vadkár okozás megelőzése érdekében 2014. szeptember 14. és 2014. december 31. napja között engedélyezte Parádóhuta belterületén a Clarissza, Hunyadi és Mátrai utak által lehatárolt területtől déli irányba a Mátra felé eső belterületi magántulajdonú kertek, továbbá a köztemető és mellete lévő Önkormányzati területeken a VADKÁRELHÁRÍTÓ VADÁSZAT MEGTARTÁSÁT.

Kérjük a lakosságot, hogy ezen időszakban az esti és éjszakai órákban fokozott óvatossággal tartózkodjanak a vadászattal érintett területeken.
Parád Nagyközség Önkormányzata

Bajnoki mérkőzés

2014. szeptember 12.

Kezdés:
2014.09.14. vasárnap 16:30,
Előtte IFI mérkőzés 14:30-tól
Helyszín: Parádi Sportpálya
Belépő: 300 Forint
Kérem jöjjön el és szurkoljon velünk a parádi focicsapatért!

Tájékoztató

2014. szeptember 10.

Parádóhután a Clarissa forrás területe felújítási munkák miatt 2014. szeptember 22-től szeptember 25-ig le lesz zárva.

Iskolakezdési támogatás

2014. szeptember 10.

Parád Nagyközségi Önkormányzat Szociális- és Egészségügyi Bizottsága 2014. szeptember hó. 9. napján hozott döntése alapján a parádi állandó bejelentett lakóhellyel rendelkező - 2014/2015 tanév közép-, és felsőoktatás nappali munkarendjében résztvevő - tanulókat egy alkalommal 5.000.- Ft összegű iskolakezdési támogatásban részesíti.
A beiskolázási támogatás feltétele: iskolalátogatási igazolás bemutatása.
A támogatás átvétele: Parádi Közös Önkormányzati Hivatal pénztárában személyesen 2014. október hó 31. napjáig.

Szent István napi ünnepség

2014. augusztus 22.

2014. augusztus 20-án az ünnepi szentmise után megtartottuk immáron hagyományos kenyérszentelési ünnepségünket. Mudriczki József polgármester úr köszöntötte Dombi Ferenc plébános urat, aki ezt követően megáldotta és megszentelte az új kenyeret, amelyet a Palócbokréta Hagyományőrző Egyesület tagjai két viseletbe öltözött, leendő első osztályos tanuló – Molnár Anikó és Bánkúti Bálint – segítségével kínáltak a jelenlévők között. Az ünnepi műsor részeként Salamon Miklós a Honfoglalás című dallal örvendeztetett meg mindannyiunkat.

Kéményseprői szolgáltatás

2014. augusztus 21.

Parád településen a kéményseprő-ipari közszolgáltatást 2014. augusztus 21-től - 2014. szeptember 31-ig végzik.

Letölthető: A TŰZKÉV levele

Választási tájékoztató

2014. augusztus 18.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött választása fontosabb dátumairól.

Letölthető: Tájékoztató

Tájékoztató

2014. augusztus 15.

A PEVIK Közüzemi és Szolgáltató Nonprofit Kft tájékoztatja a település lakosait, hogy nemzeti ünnepünk ellenére 2014. augusztus 20-án szerdán végzi a hulladékszállítást.

Letölthető: Tájékoztató

Tájékoztató

2014. augusztus 13.

Tisztelt Választópolgárok!

A mai napon - a település polgármestere előtt - letette az esküt a képviselő-testület által megválasztott Helyi Választási Bizottság. Az alakuló ülés keretében megválasztotta tagjai közül az elnökét és helyettesét

A bizottság tagjai és tisztségviselői:

  • Elnöke: Dr. Székely György - Parád, Émály u. 5.
  • Elnökhelyettese: Jónásné Zaja Zsuzsanna - Parád, Kossuth L. u. 103.
  • Tagjai:
    • Farkasné Első Anett - Parád, Kossuth L. u. 195.
    • Tarjányiné Horváth Erika - Parád, Kossuth L. u. 184/B.

Varró Gyula
HVI vezető

Tények és tévhitek az élelmiszeradalékokról

2014. augusztus 7.

Letölthető: Részletek

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. augusztus 1.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. augusztus 8.-án (pénteken) 8 óra 30 perckor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Választás 2014

2014. július 30.

TISZTELT NEMZETISÉGI VÁLASZTÓPOLGÁROK!
Parád településen a nemzetiségi névjegyzékben szereplő választópolgárok száma a választás kitűzésének napján több mint 100 fő.

A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX törvény 51.§(1) bekezdés b. pontja alapján a Parád településen megválasztható roma nemzetiségi önkormányzati képviselők száma 4(négy) fő.

Varró Gyula
HVI vezető

Tüdőszűrés

2014. július 23.

Értesítjük a lakosságot, hogy Tüdőszűrés lesz az alábbi időpontokban:

2014. augusztus hónap 01., 07., 08., 12. napon 8-13 óra
2014. augusztus hónap 04., 06., 11., 13. napon 11-16 óra

Helye: Közösségi Ház
Betegbiztosítási kártyáját mindenki hozza magával!
A tüdőszűrés az ön egészségének megőrzését szolgálja.
Köszönjük megjelenését!

Letölthető: Részletek

2. Fokú Hőségriasztás /ÁNTSZ!

2014. július 17.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzési adatai, valamint az Országos Környezetegészségügyi Intézet- összes tényező számbavétele alapján készített-szakmai ajánlásait figyelembe véve az ország egész területére 2014.július 18-án 00.00 órától július 20-án 24.00 óráig 2. fokú hőségriasztást adtam ki!
Dr. Paller Judit
mb. országos tisztifőorvos

HELASZ határozat

2014. július 16.

8/2014-2015.sz. VB. határozata:
A Versenybizottság a sportszervezetektől érkezett nevezési anyagok alapján az alábbi csapatok nevezését fogadja el a Heves megyei III. osztályú felnőtt bajnokságba:
Abasár SE, Apci TE, Boldog SE, Ecséd SK, Karácsond SE, Kömlő SC, Noszvaj SE, Parád SE, Szihalmi SC, Tiszanánai FK, Vámosgyörk SE,
Hajrá Parád!

Ingatlanbefektetési pályázat, Parádfürdő

2014. július 9.

FIGYELEM! Lakossági Tájékoztató!

2014. július 8.

HATÁRÉRTÉK TÚLLÉPÉS BODONY, MÁTRABALLA, MÁTRASZENTLÁSZLÓ, PARÁD TELEPÜLÉSEK IVÓVÍZ HÁLÓZATÁN

Letölthető: További részletek

VI. Nyílt Hegyifutó Magyar Bajnokság

2014. július 8.

A VI. Hegyifutó Magyar Bajnokság Parádfürdő -Kékestetőn kerül megrendezésre július 20-án.

Áramszüneti értesítés

2014. július 7.

Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy hálózat karbantartás miatt 2014. augusztus 5-én 08.00-15.00 között ÁRAMSZÜNET lesz.
Az ebből adódó kellemetlenségekért megértésüket kérjük.

ÉMÁSZ Hálózati Kft. - Egri Régió

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. július 2.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. július 8.-án (kedden) 10 óra 30 perckor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. június 20.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. június 25.-én (szerdán) 16 óra 00 perckor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. június 5.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. június 10.-én (kedden) 16 óra 00 perckor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Pályázati felhívás: Fogorvos

2014. május 19.

Parád Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény 152. § (1) bekezdés b.-c.) pontja alapján pályázatot hirdet.

Parád Nagyközség fogorvosi körzete
(ellátási terület: Parád Bodony Parádsasvár)
fogorvosi állásának
betöltésére.

A munkavégzés helye: 3240 Parád, Kossuth L. u. 128.

Letölthető: Részletek

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. május 8.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. május 14.-én (szerdán) 16 óra 00 perckor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Húsvéti Palóc Piac

2014. április 15.

Letölthető: Részletek

2014. évi közbeszerzési terv I.sz. módosítása

2014. április 15.

Póteboltási Hirdetmény

2014. április 11.

Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy az ebek veszettség elleni kötelező pótvédőoltása 2014. április 17-én /Csütörtök/ történik.
Parádon: 08.00-10.00 óráig a Sziget út elején
Parádóhután: 11.00-12.00 óráig a Haranglábnál
Parádfürdőn: 13.00-15.00 óráig a Parkírozóban
Parád Dankó út 15.00-16.00 óráig.
A védőoltás díja 4000.-Ft kutyánként, + a féregtelenítő tabletta: 200.-Ft/db/ 10 kg-onként szükséges 1 tabletta/ melyet a helyszínen kell fizetni!
Az ebek oltási könyvét kötelezően hozni szükséges. A háznál történő beoltatás csak az állatorvossal történt előzetes egyeztetés alapján lehetséges.

Dr. Seres Attila községi állatorvos
Parád, Ifjúság u. 4.
Tel: 06 20 983 99 30

Parád Nagyközség Önkormányzata

Póteboltási Hirdetmény

2014. április 4.

Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása 2014. április 10-én (Csütörtök) történik
Parádon: 08.00-10.00 óráig a Sziget út elején
Parádóhután: 11.00-12.00 óráig a Haranglábnál
Parádfürdőn: 13.00-15.00 óráig a Parkírozóban
Parád Dankó út 15.00-16.00 óráig.
A védőoltás díja 4000.-Ft kutyánként, + a féregtelenítő tabletta: 200.-Ft/db/ 10 kg-onként szükséges 1 tabletta/ melyet a helyszínen kell fizetni!
Az ebek oltási könyvét kötelezően hozni szükséges.
A védőoltás előtt a kutyákat chippel kötelezően el kell látni, melynek díja: 3500.- Ft kutyánként.
A háznál történő beoltatás csak az állatorvossal történt előzetes egyeztetés alapján lehetséges.

Dr. Seres Attila községi állatorvos
Parád, Ifjúság u. 4.
Tel: 06 20 983 99 30

Parád Nagyközség Önkormányzata

Tájházak Parádon

2014. március 25.

Tájházak napja Parádon 2014. április 26-án.

Letölthető: Plakát

Kiállítóhelyek nyitva tartása

2014. március 25.

Parád három kiállító helyének nyitva tartási rendje:

  • Asztalos Johák Népi Fafarafó kiállítóhelye - Kékesi út 2.
  • Palóc ház - Sziget út 10.
  • Tájház - Kossuth út 53.

NYITVA TARTÁS:

  • Hétfő: szünnap
  • Kedd: 10.00 - 16.00
  • Szerda: 10.00 - 16.00
  • Csütörtök: 10.00 - 16.00
  • Péntek: 10.00 - 16.00
  • Szombat: 10.00 - 16.00
  • Vasárnap: 10.00 - 16.00

BELÉPŐJEGY ÁRAK:

  • Felnőtt: 250 Ft
  • Diák/Gyermek/Nyugdíjas: 150 Ft

KEDVEZMÉNYES JEGY:
A HÁROM KIÁLLÍTÓHELY MEGLÁTOGATÁSA ESETÉN:

  • Felnőtt: 600 Ft
  • Diák/Gyermek/Nyugdíjas: 350 Ft

TÁRLATVEZETŐK:

  • Béres Magdi 06 30/831-5813
  • Gál Kitti 06 20/242-5747
  • Eszenyi Roland 06 30/225-2990

Parádi óvoda pályázata

2014. március 24.

Letölthető: Pályázati dokumentum

Meghívó: Testületi Ülésre

2014. március 21.

Értesítem a Tisztelt Lakosságot, hogy 2014. március 25.-én (kedden) 16 óra 00 perckor testületi ülést tartunk.
Helyszín: Községháza

Letölthető anyagok: Tovább

Húsvéti Palóc Piac

2014. március 3.

Letölthető: Részletek

Lakossági tájékozattó

2014. február 13.

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy 2014. február 1-jétől Dr. Hay Benedek fogorvos látja el a fogorvosi teendőket. A rendelés helyszíne változatlan: 3240 Parád, Kossuth Lajos út 128.
Telefonszám: 36/364-399
A fogorvosi ellátás igénybevételéhez időpontot nem kell kérni.

Rendelési idő:
Hétfő: 13 órától - 17 óráig
Kedd: 8 órától - 11 óráig
Szerda: 13 órától - 17 óráig
Csütörtök: 8 órától - 11 óráig
Péntek: Iskola fogászat 8 órától - 14 óráig
(8 órától - 10 óráig sürgős esetek, visszarendelt betegek ellátása.)

Lakossági tájékozattó

2014. február 5.

Tájékoztatás gáz csatlakozó vezetékek és felhasználói berendezésekről.

Letölthető: Részletek

Lakossági tájékozattó

2014. február 5.

Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség Felhívása.

Letölthető: Részletek

Közbeszerzési terv 2014

2014. február 4.

Parád Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési terve.

Letölthető: Részletek

Tájékoztató-ÉRV

2014. január 22.

Tisztelt Felhasználó!
A víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek a végrehajtásáról szóló 58/2013. (II.27.) Korm. rendelet módosításáról szóló 458/2013.(XII.02.) sz. Kormányrendelet rendelkezik a szennyvíz - beemelők (köznyelvi megnevezése: Házi átemelők) működtetésének szabályairól.

Letölthető: Részletek